Nagyböjti gondolatok

lent3.5973353_stdA héten ünnepeljük Hamvazószerdát és kezdetét veszi a 2016-os esztendő nagyböjti időszaka. Ötvenedvasárnap evangéliumi igeszakaszában Jézus megjövendölte szenvedését, kereszthalálát és feltámadását.

“Ezután Jézus maga mellé vette a tizenkettőt, és azt mondta nekik: »Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák és leköpdösik; aztán megostorozzák, megölik, de harmadnapra feltámad.« Ők azonban semmit sem értettek ebből. Rejtve maradt előttük ez a beszéd, és nem értették a mondottakat.” (Lk 18, 31-34)

Jézus nem csupán jóslatot közölt, hanem bemutatta tanítványainak az Atyának végzett szolgálatának milyenségét is, amit ők majd csak a feltámadás után értettek meg. A mi mai gondolkodásunkkal szemben, Jézus idejében szolgálni, szolgának lenni, nem számított lenézett, alantas dolognak. A szolgálat, az alávetettség alázatot és odaadást fejezett ki. Jelentős úr szolgájának lenni, pedig rangot és méltóságot is jelentett, nemes, becsületes foglalkozásnak számított. Nem véletlen, hogy Szent Pál a korintusiaknak írott első levelében mindenkit arra bíztat, hogy maradjon meg saját életállapotában, ha ad absurdum rabszolgának született, akkor maradjon szolgasorban, hiszen:

“…aki mint rabszolga kapott hivatást az Úrban, az az Úr szabadosa; aki mint szabad ember kapott hivatást, az Krisztus rabszolgája.” (1Kor 6,22)

Tehát nem társadalmi állapotunk határozza meg, hogy szabadok vagyunk-e avagy sem, hanem Krisztushoz való személyes viszonyunk, akiben mindenki szabadságot és szolgálatot is nyer, s akiben mindenki eggyé lesz (Gal 3,28). Jézus jövendölésében ez az Istennek ajánlott és Istennek tökéletesen alávetett szolgálat jövendöltetett meg, ezt jelentette ki a tanítványoknak. Az “Isten báránya” (Jn 1,29) kifejezésben – mely arámul emreh d’Alaha – a bárány egyben fiút és szolgát is jelent, vagyis az önként vállalt áldozat, az Istengyermekség és a szolgálat sosem válik el egymástól, sem hitünkben, sem az arám nyelvben. Jézus szolgálata az Atya iránti végtelen szereteten nyugszik. Ahogy Isten szerette a világot, hogy Fiát küldte el értünk (Jn 3,16), ahogy Krisztus teljesen egy e szeretetben az Atyával (Jn 17,21) és ahogy minket szeret (Jn 15,12), úgy hív és küld bennünket is ugyanarra a szolgálatra, amit Ő végzett és végez (Jn 17,18), mert általa Isten szeret minket (Jn 16,27).

Nagyböjt, a lemondás, Krisztus szenvedésének és a kereszt váltságának lényege nem más, mint a szinte felfoghatatlan szeretet és önátadás, amivel Jézus Krisztus fordul az Atya, tanítványai és minden ember felé. A szolgáló szeretet sokszor komoly áldozatot követel tőlünk, de tudjuk, senki sem szeret jobban, mint aki életét adja másokért (Jn 15,13). A kereszt titka a véráztatta kellékek mögött felsejlő, az önmagunkat meghaladó és önfeledt szeretet misztériuma. E szeretet által válhatunk Krisztussal és Krisztusban hűséges szolgákká, a szolgálatban pedig az Úr benső barátaivá (Jn 15,15). Adja Isten, hogy az ezévi Nagyböjtben jobban megértsük szívünkkel a szeretet e váltságművét, közelebb kerüljünk hozzá lélekben és igazságban, hogy félelem nélkül és teljes bizalommal vállalhassuk a szolgálatából nekünk adott részt, mindannyiunk üdvösségére és az Ő nagyobb dicsőségére! Ámen

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.