Új prímás érsek az egyház élén

archbishop-john-kersey2015. február 5-én, az egyház prímása, Francis S. Spataro nyugállományba vonult, s utódjául a Brit-Szigetek érsekét, John Kersey érseket jelölte ki, aki e napon hivatalába lépett. Ugyanezen a napon Nils Bertil Persson érsek, korábbi prímásunk is visszavonult és a Saknadináv és Balti államok főegyházmegyéjének vezetését a magyar egyházra bízta. Az egyház új prímás érseke – szemben az egyház elmúlt kilencven éves hagyományával és gyakorlatával, mely szerint minden fontos kérdésben az egyház Érseki Zsinata hivatott dönteni –, személyes döntéssel úgy határozott, hogy a magyar, skandináv és balti egyházrészek, valamint azok papsága és hívei a továbbiakban nem képezik részét az Apostoli Episzkopális Egyháznak. A döntés hátterében az állhat, hogy a nevezett jurisdikciók vezetői nem támogatták az új prímás központosító és az egyház eddigi hagyományával számos ponton ellentétes terveit. Mivel e döntéshez a teljes Érseki Zsinat nem került összehívásra, ezért nem tudjuk jogszerűnek és szabályosnak tekinteni, sem érvényesnek elfogadni. Így a magyar, skandináv és balti főegyházmegye – lelki értelemben – továbbra is az Apostoli Episzkopális Egyház részének tekinti magát és ezentúl kiemelt fontosságúnak tartja, hogy további szolgálata mellett megőrizze és változtatás nélkül ápolja az egyház eredeti hagyományát. Az egyház örökségének átmentését külön missziónknak tekintjük. Bízunk abban, hogy egy napon rendeződik egyházrészünk jogállása és akkor testvéri módon segíthetünk az egyház vezetésének visszatalálni az alapító, A. W. Brooks érsek evangéliumi lelkiségéhez és az Apostoli Episzkopális Egyház hiteles örökségéhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.