Nagyböjti gondolatok

lent3.5973353_stdA héten ünnepeljük Hamvazószerdát és kezdetét veszi a 2016-os esztendő nagyböjti időszaka. Ötvenedvasárnap evangéliumi igeszakaszában Jézus megjövendölte szenvedését, kereszthalálát és feltámadását.

“Ezután Jézus maga mellé vette a tizenkettőt, és azt mondta nekik: »Íme, most fölmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik mindaz, amit a próféták az Emberfiáról megírtak. A pogányok kezébe adják, kigúnyolják, meggyalázzák és leköpdösik; aztán megostorozzák, megölik, de harmadnapra feltámad.« Ők azonban semmit sem értettek ebből. Rejtve maradt előttük ez a beszéd, és nem értették a mondottakat.” (Lk 18, 31-34)

Jézus nem csupán jóslatot közölt, hanem bemutatta tanítványainak az Atyának végzett szolgálatának milyenségét is, amit ők majd csak a feltámadás után értettek meg. A mi mai gondolkodásunkkal szemben, Jézus idejében szolgálni, szolgának lenni, nem számított lenézett, alantas dolognak. A szolgálat, az alávetettség alázatot és odaadást fejezett ki. Jelentős úr szolgájának lenni, pedig rangot és méltóságot is jelentett, nemes, becsületes foglalkozásnak számított. Nem véletlen, hogy Szent Pál a korintusiaknak írott első levelében mindenkit arra bíztat, hogy maradjon meg saját életállapotában, ha ad absurdum rabszolgának született, akkor maradjon szolgasorban, hiszen:

“…aki mint rabszolga kapott hivatást az Úrban, az az Úr szabadosa; aki mint szabad ember kapott hivatást, az Krisztus rabszolgája.” (1Kor 6,22)

Tehát nem társadalmi állapotunk határozza meg, hogy szabadok vagyunk-e avagy sem, hanem Krisztushoz való személyes viszonyunk, akiben mindenki szabadságot és szolgálatot is nyer, s akiben mindenki eggyé lesz (Gal 3,28). Jézus jövendölésében ez az Istennek ajánlott és Istennek tökéletesen alávetett szolgálat jövendöltetett meg, ezt jelentette ki a tanítványoknak. Az “Isten báránya” (Jn 1,29) kifejezésben – mely arámul emreh d’Alaha – a bárány egyben fiút és szolgát is jelent, vagyis az önként vállalt áldozat, az Istengyermekség és a szolgálat sosem válik el egymástól, sem hitünkben, sem az arám nyelvben. Jézus szolgálata az Atya iránti végtelen szereteten nyugszik. Ahogy Isten szerette a világot, hogy Fiát küldte el értünk (Jn 3,16), ahogy Krisztus teljesen egy e szeretetben az Atyával (Jn 17,21) és ahogy minket szeret (Jn 15,12), úgy hív és küld bennünket is ugyanarra a szolgálatra, amit Ő végzett és végez (Jn 17,18), mert általa Isten szeret minket (Jn 16,27).

Nagyböjt, a lemondás, Krisztus szenvedésének és a kereszt váltságának lényege nem más, mint a szinte felfoghatatlan szeretet és önátadás, amivel Jézus Krisztus fordul az Atya, tanítványai és minden ember felé. A szolgáló szeretet sokszor komoly áldozatot követel tőlünk, de tudjuk, senki sem szeret jobban, mint aki életét adja másokért (Jn 15,13). A kereszt titka a véráztatta kellékek mögött felsejlő, az önmagunkat meghaladó és önfeledt szeretet misztériuma. E szeretet által válhatunk Krisztussal és Krisztusban hűséges szolgákká, a szolgálatban pedig az Úr benső barátaivá (Jn 15,15). Adja Isten, hogy az ezévi Nagyböjtben jobban megértsük szívünkkel a szeretet e váltságművét, közelebb kerüljünk hozzá lélekben és igazságban, hogy félelem nélkül és teljes bizalommal vállalhassuk a szolgálatából nekünk adott részt, mindannyiunk üdvösségére és az Ő nagyobb dicsőségére! Ámen

Egyházunkról

AEC c’mSokszor fölvetődik a kérdés Egyházunkkal kapcsolatban: mi a különbség az ismert keresztény felekezetek és az Apostoli Episzkopális Egyház között? Az alábbi bejegyzésben erre szeretnénk tömören válaszolni.

  1. Az Apostoli Episzkopális Egyház nem szakadár szervezet, nem egy korábban már létező közösségből vált ki, hanem kanonikusan alapított Egyház. Ez azt jelenti, hogy létrejöttét több, érvényesen felszentelt (katolikus, episzkopális, ortodox) püspök közös akaratának és alapító szándékának köszönheti.
  2. Egyházunk – mivel őrzi a töretlen apostoli jogfolytonosságot – érvényes szentségeket szolgáltat ki.
  3. Őrizzük és hisszük a Szenthagyományt, ugyanakkor dogmamentesen és nyitottan gondolkodunk, egyformán használjuk a katolikus, ortodox, protestáns teológia értékes gondolatait, elméleteit.
  4. Lelkiségünk középpontjában az Úr Jézus Krisztus áll. Tanítását a leghívebben szeretnénk közvetíteni, ezért Szentírásmagyarázatunkban a Jézus nyelvén írt és leghitelesebb szövegnek tekintehő arám nyelvű Bibliát, a P’shittát használjuk. Alapelvünk, hogy Jézust akkor érthetjük meg legjobban, ha tudjuk, hogyan értették Őt kétezer évvel ezelőtt személyes tanítványai.
  5. Mivel vallásgyakorlatunk a katolikus, ortodox, anglikán egyházak gyakorlata között helyezkedik el, a szentségi szemléletmód mellett nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a dogmáktól mentesen, ökumenikus módon gondolkodjunk és szolgáljunk.
  6. Lelkiségünk a kétezer évvel ezelőtti ősegyházat igyekszik a mában megeleveníteni, mely egyetemesen egyesített minden Krisztus-hívőt, ezért  arra figyelünk, ami összeköt minden keresztényt és ami “hitben való közösségünk”-et úgy valósítja meg, ahogy azt egykor az első apostolok kegyelmi valóságként megélhették.